3. rèsz - Új èlet kezdete

Emily Gomez szemszöge

Reggel fejfájásra kelltem fel, de nem az èn szobámban. Ó mond hogy nem. Megnèztem a túloldalt a nagy ágynak, Justin feküdt mellettem. Oh ne.

- Jó reggelt, Emily! - mondta mosolyogva Justin.

- Neked is! Öm...figyu ugye nem törtènt semmi olyan dolog?

- Nyugi nem. Csak kicsit rèszeg voltál, ès nem akartlak egyedül hagyni. 

-Akkor nagyon köszönöm. Van fájdalom csillapítód? -kèrdeztem nevetve,mert mindjárt szèt megy a fejem ès nem tudok mit csinálni.

-Már korán reggel megvettem!-dobta ide a dobozt. 

-Kösz! Már emlèkszem az esti megjegyzèsedre! -nevettem.

1 hèttel kèsőbb

Justinnal megbeszèltük, tartani fogjuk a  kapcsolatot. Bekövettük a másikat instagramon ès twitteren. Bejelöltük a másikat facebookon ès telefonszámát a másiknak feljegyeztük a mobilunkba. Ez a fiú, valami furcsa èrzèst kellt bennem. Az elejèn mèg egy jó haverra tekintettem, de ahogyan egyre jobban megismerjük/ismertük egymást valami a hasamban elkezdett motozgálni, olyan fura èrzès. 1 napja vagyok itthon, Los Angelesben ès borzasztóan hiányzik. Ma volt az első nap a suliba, hát ennek is eljött sajnos az ideje. Remek. Mikor hazaèrtem levettem a cipőm ès a konyhába vettem az irányt ahol apa ès Selena volt.

-Apa hát te? -kèrdeztem meglepve, elmèletileg csak 2 hèt múlva találkoztunk volna.

-Lányok! Családi gyűlès! 

Szóval apátok elèg sok időt tölt mostanság Kanadában ès rengeteget is fog. Úgy döntöttem elköltözünk Kanadába, Startforba. - mi? Mi van?! Èn innen el nem költözöm. Itt van a suli, ami igaz hogy szar de nagyon jó az osztály közössègünk ès anyának itt van az emlèke el nem megyek innen! A haverokkal meg mi lesz?! Te jó èg! Troy! Èn nem fogom itt hagyni csak úgy.

-Apa! Ez egy remek ötlet! - lelkesedett Selena.

- Nem, nem ès nem! - majd felrohantam a szobámba.

Ez nem igaz mièrt pont nekünk kell elköltözni, bár lehet hogy jobb lenne anya emlèkèt távól tartani ,úgy jobban fel tudnám dolgozni a törtènteket. De a ház, amibe születèsem óta lakom, csomó jó emlèk ide köt ès a legjobb haverom Troy. Gondolkodásomból telefonom csörgèse zökkentett ki. Justin hívott. Egyből felvettem.

-Helló! - mondtam kicsitt durcisan.

-Szia! Mi a baj? Szomorú a hangod.

- Elköltözünk Kanadába ès èn nem akarok , sok emlèk kött ide a Los Angelesi házhoz meg a haverok, főleg Troy, nem akarok elmenni! 

- Megèrtem. - mondta együtt èrzően. - De van benne jó is.

-Mi? - kiváncsi voltam mègis mi lehet ebbe jó.

- Èn Kanadában lakom. -basszus, tènyleg.

- Tènyleeeeg!! Melyik városban? 

-Stratford . 

-Na ne! Pont oda költözzünk. 

- Komolyan?! 

-Igen!!-vègre valami jó dolog is van ebbe a költözèsbe. 

-Na láttod! Mikor költöztök?

- Apámat ismerve olyan 3 nap múlva, maximum egy hèt. De most mennem kell. Bocsi.Majd mèg beszèlünk.

-Okè. Szia! 

-Szia! 

Wáó egy városban fogok lakni Justinnal. Legalább lesz ott nekem valaki. 

5 nappal kèsőbb

Èppen most tartunk Kanadába, egyenesen Stratfordba .Troyjal való búcsúzásom szörnyen nehèz volt. A házè is, ès anyát is ott hagyni borzasztóan nehèz. Troy nagyon nehezen viselte azt , hogy legjobb barátját elveszíti, de azt, hogy Selenát is, szörnyen összeesett belül. Troyt sosem láttam sírni ès most megtapasztalhattam, ami mèg nehezebbè tette a búcsúzást. A legrosszabb az, hogy Los Angelesben van anya sírja. Mindennap lementem hozzá. Mostmár nem tehettem, ami rettenetesen fáj. Nagyon. Apát megkèrtem, hogy abba az iskolába írasson , ahova Justin jár. Osztálytársak leszünk, aminek nagyon örülök. Több órás utazás után, megèrkeztünk. Amikor ez megtörtènt ès megláttam az új házat leesett az állam. Eszmèletlen gyönyörű kertes ház. Hatalmas. Úgy láttam Selenának is leesett az álla. 

Bementünk a házba, ami belül ugyanolyan szèp volt, mint kívülről. Majd következett a szobám, az ajtaja előtt megálltam , ami fehèr színű volt , vègül benyitottam. Valami eszmèletlenül csodás szobába lèptem be. Egyből lefotóztam. Tipikus èn stílusom volt. Örülök, hogy azèrt apa ismer

engem. Selenát ismerve, biztos valami habos babos szobát kapott. Biztos ő is örül neki. 

Telefonom bityegèsère lettem figyelmes. 

Feladó: Justin 

Na megèrkeztettek?:$ 

xx. Justin 

Feladó: Èn 

Igen.:$ Van kedved talizni? xx. Emily

Feladó: Justin 

Pont ezt akartam kèrdeznii :DD Naná. Hol találkozunk? xx.Justin

Feladó: Èn 

Nálunk? Megnèzhetnèd a lakást. Hatalmas. Leesett az állam mikor megláttam a házunkat. :D xx.Emily

Feladó: Justin 

Okè :D akkor add meg a címet ès indulok is :) xx.Justin 

Megadtam a házunk címèt, majd bementem a szobámba bepakolni a holmiaim. Ami alatt a laptopomat, ruháimat,könyveimet, focilabdáimat ès gördeszkámat tartalmazta.Mikor vègeztem a pakolással, pont akkor csengettek. Elmentem az ajtóhoz, majd kinyitottam , ahol Justin állt mosolyogva. 

-Szia! - ugrottam a nyakába.

-Szia! Ez a ház eszmèletlen! - mintha magamat láttam volna , amikor èn csodálkoztam a házon, ugyan úgy esett le az állam. Fel kellett nevetnem Justinon. 

-Mit nevetsz? -röhögött fel ő is. 

-Èn is ugyanúgy reagáltam, mint te, mikor megláttam a házat.- kuncogtam.

- Ő szóval ennyire vicces fejet vágtam?-kerdezte huncutan. 

-Igen! -vágtam rá ès röhögő görcsöt kaptam.

-Akkoooorr....- ès elkezdett csikizni, annyira hogy már könnyesztem.

-Justin!!Állj!- mèg mindig tartott a röhögèsem.

-Jó!!- mondta durcisan. 

-Hah. Köszönöm. Gyere fel a szobámba. A szobám az emeleten van! -mosolyogtam rá.

-Rendben!Vezess! 

-Okè.-nevettem nèg mindig. 

Mikor beèrtünk a szobámba Justin felkapott a kezeibe ès megpörgetett.

-ÁÁÁ!Tegyèl le!- nem tudom hányszor nevettem már, az alatt az idő alatt, ami alatt ő itt van nálunk.

Majd letett engem, de vèletlen egy kicsitt megcsúszott, miközben tett le, így rá estem. Röhögő görcsöt kaptunk már megint. Majd elkomolyodtunk, mert elèg közel voltunk egymáshoz. Kb. egy olyan papírnyi szèlessègű távolság volt köztünk. Olyan furcsa èrzès kapott el, mintha a gyomromban pillangók hada cikázott volna ès a szívverèsem üteme felgyorsult . Justin csokoládè színű , mellegsèget ès kedvesèget árasztó szeme csillogot, szája hivogató volt. A fiú a szemembe nèzett, majd a számra ès újra a szempáromba. Majd elkezdett közeledni hozzám. Mire èn is elkezdtem. Úgy èrzem belèzúgtam. Majd ajkai hozzá èrtek az èn számhoz ès megtörtènt...megtörtènt az első csókunk. Ami nekem a legeslegelső volt. Ajkai olyan èdesek voltak, mint a mèz. Majd Justin táncra hívta nyelvem. Úgy èrzem szerelmes vagyok. Szerelmes vagyok ebbe a fiúba. Csókja számomra olyan mint a levegő, ha nem lenne belepusztulnèk. Csókjának íze olyan mint a drog. Mint a saját torkomnak kevert heroin. Több perces csókolózás után, zihálva elválltunk egymástól. Ő az. Ő az a fiú. 

- Emily! Èn hogy is mondjam...- nyelt egyet. 

-Szeretlek! - mondtam ki egy szuszra, majd rácsaptam a számra. Mièrt mondom ki mindig azt amit gondolok?! Ah! 

- Ez igaz? -kèrdezte csillogó szemekkel. 

-Bocsi, sajnálam. Tudom, hogy te nem èrzel irántam semmit, de...- ujját rátette a számra.

-Ilyet mègegyszer ki ne mondj, ha tudnád mit èrzek irántad. Szeretlek Emily Gomez! Amikor a táborba megláttalak, tudtam hogy te vagy az a lány, aki számomra az a bizonyos nagy ő. Nagyon szeretlek! Nagyon, de nagyon! Nem tudom magamat visszafogni, amit èrzek...-majd a kezemet rátetette a mellkasára, ahol szíve dobogot, olyan gyorsan vert, hogy majd kidurrant, mint egy lufi - èn ezt èrzem Emily! 

Majd megfogtam a kezèt ès èn is úgy cselekedtem, mint Justin.

-Neked is ennyire dobog a szíved, ugyan így èrzel? - mintha egy könnycsepp csordult volna ki a szemèből, mire èn is bekönnyesztem. 

-Igen. Teljesen ugyan így. Èn szeretlek! - mind ketten elkezdtünk csendesen sírni ès megöleltük egymást. 

- Te mièrt sírsz? -kèrdezte Justin. 

- Megtaláltalak. Te vagy ő. 

- Szerinted èn mièrt sírok? 

- Mièrt? 

- Mert èn is megtaláltam a nagy őt. 

- Szeretlek! 

- Szeretlek!