10. rèsz - A titkok pillanata

Justin Bieber szemszöge

Emily nyitotta ki az ablakát, ès èpp kèszült ráállni a párkányra, tudtam mit akar tenni , de ezt csak a holttestemen keresztül fogja. Egyből futásnak eredtem, ahogy csak bírtam. Elèrtem a kapujukat, akkor ugort ki az ablakából. Justin, siess! Ahogyan csak tudtam, átugortam a kaput, ès turbó tempóban kezdtem el futni. Justin , siess! Amikor elèrte volna a talajt Emily, èppen időben kaptam el. Justin, megmentetted! Kifújtam hangosan a levegőt, annyira izgultam! Jó nyugi.
- Justin! -suttogta Emily, könnyel teli szemekkel.
-Itt vagyok! Sh!- próbáltam lenyugtatni.
- Hogy kerültél ide? Hogy-hogy itt vagy? Mièrt nem hagytad? Mièrt? -kèrdezte suttogva szinte sírva, úgy hogy èn is halljam.
- Èppen erre jártam , mikor megláttam, hogy kiakarsz ugrani az ablakból. -egy kicsit hazudtam , nem erre jártam. Èn itt vagyok.
-De mièrt mentettèl meg? -mèg mindig suttogott, könnyes szemeivel. Azt hittem , mindjárt elkezdek sírni. Bírd ki, lègy erős Justin!
-Nèzzem karba tett kezekkel, hogy meghalsz?! - kèrdeztem picit hangosabban a kelletènèl. Mèg mindig a karjaimban tartottam, ami enyhèn megnyugtató volt számomra, bár ebben a helyzetben nem teljesen.
-Igen! Mivel nem szeretsz, ès kihasználtál! -ő is picit feljebb vette a hangerejèt.
- Ez nem igaz! - a fennèbe, rácsaptam a homlokomra, hogy mondhattam ki. Meg kell vèdened Justin, nem veszèlybe sodornod!
-Mi? - kèpedt el. - Te hazudtál? - kèrdezte már megint suttogva , könnyes szemekkel.
- Mondtam, hogy vigyázz magadra! - már èn is èreztem, hogy a szemeim könnyekkel telik meg.
- Te most szeretsz?! Vagy mi?! Össze vagyok zavarodva... - el is hiszem neki, èn is összelennèk. Erre felállt, az ölemből.
-Igen. - suttogtam nagyon halkan.
-Igen?- kèrdezte vissza.
-Igen!!-mire èn már ordítottam, mire ő nagyon megijedt, ès hátrálni kezdett. Basszus, nem akartam megijeszteni -Emily, èn nem akartalak, nem akartalak megilyeszteni! Bocsáss , meg... csak ... ah... tudod mi ketten nem lehetünk együtt! - mondtam őszintèn. El kellett neki mondanom.
- Ezèrt hazudtál?! De mègis mièrt nem lehetünk együtt?! Mièrt?! Tudod mennyit szenvedtem miattad?! Tudod?! - mondta ordítva sírva. Meg hasadt a szívem. Annyira fájt.
- Mert megakarlak vèdeni, nem èrted?! - kèrdeztem vissza már èn is sírva.
- De mègis mitől?!
-A MÚLTTÓL!
-Mi? - meglepődött. Justin, most el kell döntened, megvèded a fájdalomtól , vagy nem. Egy idő után, úgy is kiderülne, vèlemènye nem változna. Mindig is utálni fog.
- Az apád ölt ember. - mondtam ki halkan.
-Tudom. -mivan?!
-Mi?!
-Találtam egy papírt a fürdőszobába , mèg règebben amire ez rávolt írva. - basszus
, hát azèrt volt hiány èrzetem! Basszus! - De mond, mègis kit ölt meg, ès honnan tudsz erről.
-Emily, az apád....az èn apámat ölte meg...- mondtam sajnálkozóan. - Emily nyelt egyet. Most kifog innen csapni, èrzem.
- Az apád...kocsija , ölte meg anyám? - kèrdezte suttogva, sírást visszatartva.
- Igen. - mondtam, a fejemet lehajtva.
- Az apám , egy ártatlan embert ölt meg?! - kèrdezte magasabb hangnemben.
- Te nem apámat...okolod? - akadtam ki teljes mèrtèkben.
- Tudom, hogy a kocsi volt a hibás , ès hogy akkor akarta, szervizbe vinni.
- Ezt honnan...
- Tudom, hogy mi okozta a balesetet, csak azt nem tudtam , hogy ki volt benne...de most nagyon megutáltam az apám...de az a papír hogyan került oda? - könnyes volt mèg mindig a szeme.
- Èn...voltam- nyeltem egyet - aki járt nálad akkor , ès ott hagyta azt a papírt.
-De mit kerestèl ott, azzal a papírral?! - kèrdezte kíváncsian. Most mèg nagyobbat nyeltem...most ezt, hogy fogom kimondani...
- Meg ... meg a...meg akarta... megakartalak ölni!! - ès nem bírtam tovább, elkezdtem bőgni, ès összerogytam a földre. Emily, egyből odarohant hozzám.
- De...de mièrt?
- Megakartam apám halálát bosszulni, mert az apám ártatlan volt, ès azt akartam , hogy az apád összetörjön, de mikor megláttam, hogy a te házadban vagyok... èn nem tudtam, hogy a te apád Mark Gomez, Emily, nem tudtalak megölni,  
nem haragudtam tovább, de az, hogy megakartalak ölni megbocsájthatatlan.Emily, èn szeret- nem tudtam kimondani a -lek ragot, mert Emily megcsókolt. Emily, megcsókolt! Csókja, olyan volt a mèz, olyan èdes. Teli volt èrzelem. De el kell löknöm.
-Emily, nem lehetünk együtt! Bármennyire is fáj, nem lehetünk együtt.
-Mièrt? - ő neki is könnyesek voltak a szemei , mint nekem.
- Apukád miatt.
- Apa, 2 hónapig nem lesz itthon, ès nem is èrdekel, nem tilthatja el tőlem azt , akit szeretek! - szavai meghatottak. Megöleltem, mert annyira hálás voltam neki azèrt, hogy megèrti az èn helyzetem.
- Justin, èn megèrtem a helyzetedet. Èn is ezt tettem volna, ugyan ezt mint te! Ès Justin- itt elvált tőlem , ès gyönyörű szemeivel, szemembe nèzett- Szeretlek! Ès nem akarom , hogy elengedj! Soha èletemben, nem voltam mèg szerelmes! De te, megbabonáztál , ès nèzd most hol tartunk! Justin Bieber...èn szeretlek!
-Szeretlek!
Majd megcsókoltuk egymást.