2. èvad - 1. rèsz (18. rèsz) Nem tehetek mást

Emily Gomez szemszöge

Minden olyan más, minden...Olyan más a látásom..olyan éles minden. A hallásom, mintha javult volna. Mindent hallok. Justin! Meg kell keresnem! Indultam volna, ha valaki le nem fogott volna.
- Maga kicsoda?! - kèrdeztem meglepődten.  Ki ez a fèrfi, aki itt áll előttem?
- John vagyok, orvos. Apád pisztolyának golyója bele talált a szívedbe, meghaltál.
- Mi?! - kerekedtek ki szemeim ez mèg is miről beszèl? - De hát èlek!
- Igen, vámpírkènt.
- Hogy mi?!
- Elmagyarázok mindent, de velem kell jönnöd. - mondta kèrlelően. De mèg is, mi a fene lesz Justinnal?! Persze, èn vámpír.
- Nem hiszem el, hogy vámpír lennèk. - miután kimondtam ezt a mondatot, a torkomban maró fájdalom keletkezett. Piszok erős.
- Igen, pontosan ezèrt,fáj a torkod maróan, ès vörös szemeiddel nèzel rám. - odarohantam az egyik tükörhöz, ès igaza volt, Johnnak. - Mi van az apámmal, Justinnal? - jutott eszembe az ennél , sokkal fontosabb dolog.
- Apukád meghalt. Sajnálom. Justin a szobátokban sír , ès szenved. - na jó most biztos csak álmodok. Ez csak egy butuska álom.
- Nem hiszem el. Justinhoz kell most mennem! - mentem volna, de ellèm állt.
- Most velem jösz! - kivitt a hotelből, majd Justinnak üzent, hogy pár dolgot mèg velem el kell vègezni. Ja...
- Mèg is hova akar vinni?- kèrdeztem kíváncsi tekintetemmel.
- Hozzám. Egy napod lesz arra, hogy megtanulj mindent. Az az èrdekes , hogy csak holnap kellett volna felébredned. Èrdekes...- gondolkodott el. - Szállj be! - mutatott kocsijára. - Kèrlek!
- Jó... - mondtam feladóan.
                           ****

- Szóval vámpír lettèl, ahogyan már említettem. Nem ehetsz emberi vèrt. Tilos! Megfoglak igèzni, hogy ilyet ne tegyèl. Embereket megtudsz igézni, de soha nem csinálod! A lènyeg , hogy èn sok èv tanulása után, tudtam csak, már a vámpírokat is megigèzni. Úgy hallhatsz meg, ha karót döfnek a szívedbe. Öm...Justin erről nem tudhat semmit, hogy vámpír lettèl. - mondta el mondatait, ami hát...felfoghatatlanok voltak számomra. De...
- Justinnak erről tudnia kell!
-Nem-nem.- mondta ki egyèrtelműen. A torkom mèg jobban elkezdett marni.
- Fáj a torkom, adj már valamit!
- Tessèk, kutya vèr. Idd meg! - ide adta nekem a vèrt , ami pohárban volt. Egyből megittam, annyira mart már a torkom. Jól esett.
- Most pedig nézz ide, jön az igèzès! Egyenesen a szemembe nézz! - parancsolt rám, belenèztem szemeibe, ès kezdte is. - Nem iszol emberi vèrt, soha! Justinnak nem szólsz, mi vagy! Nem teszel feltűnő dolgokat az emberek közt, ami alatt a vámpír tulajdonságaidat èrtem! Nem igèzhetsz embereket! Csak is egyszer, ami most lesz! Justinnak elmondod azt, amit èn mondok szóról szóra: El kell hogy felejts! Soha nem ismertèl! Nem tudod ki az a Emily Gomez! - majd befejezte. Egy könnycsepp csordult ki szememből. El kell engednem Justint. Ès ez fáj. Istenem, mièrt bántasz?! - Sajnálom Emily, de a fajunk kilètèt titokban kell tartani....Tènyleg...sajnálom. De ha akarod elfeledtettem veled Justint! - na azt nem fogja.
- Soha! Inkább szenvedek, mint hogy az emlèkeimből kitöröld Justint! Azt nem engedem meg! - ordítottam ès elkezdtem sírni.
- Jó nyugodj meg! De van egy kis problèma amit nem èrtek...- gondolkodott el mèlyen a fejèben. - A vámpírok, nem tudnak sírni ès csak holnap èbredtèl volna föl. Ezt nem èrtem. Fèlig ember ès fèlig vámpír vagy? Azt lehetetlen... soha èletemben nem találkoztam mèg ilyennel...- micsoda?! Vannak mèg emberi tulajdonságaim?!
- Akkor mèg fèlig ember vagyok! John!
- Meglehet. Utána nèzek. Most pedig hogy már szemed, nem piros a szomjúságtól ès elvègeztem a dolgom, irány Justin! - ès egy újabb könnycsepp szabadult ki szememből.
- Megyek! - futásnak eredtem Justinhoz. Eszmèletlenül gyorsan tudok futni, szerencsère John, az erdő közepèben lakik, ès itt nincsenek emberek, akik úgy nèznènek engem, mint egy nem tudom mit. Mièrt teszem ezt?! Mert John megigèzet...ami borzasztóan fáj. Mikor már megláttam pár embert abba hagytam a futást.