7. rèsz - Mièrt?!

Emily Gomez szemszöge

Nem hiszem el, hogy pont ez velem törtènik meg. Megtudtam, hogy az apám ölt egyszer embert, majd rá egy napra elhagy Justin. Azt hittem , szeret, de tèvedtem. Hogy lehettem ennyire naiv?! Csak arra kellettem neki, hogy felvágjon a haveroknál?! Vagy mègis mire?! Egy èjszakára biztos nem, mivel nem törtènt meg. Mèg mindig szűz vagyok. Itt vagyok mèg mindig az erdőben, ès sírok. Elvesztettem örökre. Nem láttom többè...De várjunk , Justin az osztálytársam! Ne...így mèg nehezebb lesz elfelejtenem. Fáj, fáj ott belül. Olyan mintha, egy lyuk lenne a szívembe. Ami öl. Mond Istenem, mièrt rendeltèl ilyen sorsot?! Mond mièrt?! Nem volt elèg az, hogy apa ölt már embert?! De mèg a szívemet jobban össze kellett törni?! Gyorsan összeszedem magam, ne hogy lássák, hogy bőgtem. Rendbe hoztam magam, csak is külsőleg.Belül össze vagyok roskadva. Elindultam a suli felè. Mikor megèrkeztem, bementem az igazgatóiba. Közölt velem dolgokat, hogy hol találom meg az osztálytermem, ès minden olyan egyèb fontos dolgot, ami szüksèges a tájèkozódásban. Nagyon rendes volt. Elballagtam az osztálytermemhez, ès belèptem az ajtón. Minden szempár rám vetődött. Majd azt vettem èszre , hogy egy lány fut oda hozzám.

-Helló! - hah Justin is így köszönt nekem elsőnek - Bella Brons vagyok. - Brons? Anyukám is az volt. 

-Szia! Emily Gomez. - mutatkoztam be, èn is neki. 

-Igen, jól tudom! -kuncogott. 

-Igen?

-Igen. Az anyukád testvèrènek ès felesègènek lánya vagyok. Unokatestvèrem vagy! 

- Oh. Èn ezt nem is tudtam, hogy van unoka testvèrem. 

-Hát, ez èn vagyok! - mutatott magára- de csak sajnos egy! - biggyesztette le száját. 

-Nekem nem a szám számít. -mosolyodtam el , amennyire csak tudtam. Mèg mindig Justin volt a fejembe. 

-Őszinte rèszvètem. Sajnálom, ami anyukáddal törtènt. 

-Köszönöm.- legalább valaki megèrt. 

-Nagyon szerettem anyukád. Nagyon pici korunkban játszuttunk együtt, mi ketten , ès mindig anyukád olvasott fel nekünk esti mesèt. 

-Erre emlèkszel? Nagyon kicsik lehetünk. - csodálkoztam. 

-Nem, de hogy, anyum mondta! -mosolyodott el, amennyire csak lehetet ebben a helyzetben . -Figyelj, ülj mellèm! Úgy is új vagy, szüksèged van egy kis segítsègre, persze ha szeretnèl, csakis akkor! - ez a lány nagyon kedves , anyumra emlèkeztet. 

-Elfogadom! - öltöttem arcomra egy kis mosolyt, nehezen, de sikerült. 

- Amúgy , tènyleg te hogy kerültèl ide Kanadába? -kèrdezte kíváncsian Bella. 

-Apa munkája miatt. De te is, hogy kerültèl ide? Anyukám Los Angelesben született, a testvère is, nem?

-Igen, az apukám , úgy szint Los Angelesben született, de anyukám ő kanadai, ès úgy döntöttek mikor összeházasodtak, hogy ideköltöznek. 

-Áh, most már èrtem. 

Elèrkeztünk , az utolsó óra vègère, ès már mehetünk is haza. Rövid időn belül, mivel elèg közel lakok a sulihoz, megèrkeztem haza. Az órák unalmasan teltek, de Bella nagyon segítőkèsz volt velem, sok mindent elmondott az osztályról. Itt is , mint Los Angelesben , nagyon jó a közössèg. Aminek, persze nagyon örülök. De boldogságomat elveszi, Justin, kèt szavas mondata, ami nagyon rosszul èrintett. "Nem szeretlek". Jó színèsz lehet, ha ennyire megtudta magát játszani, amikor kimondta azt nekem, hogy "Szeretlek". Fáj. A suliba mèg meg sem jelent. Úgy döntöttem bánattomat, az alkoholba fogyasztom , nem èrdekel mit tesz velem , fáj minden. Az italomat, amúgy amit most így hirtelen szereztem, a hütő, kis rèszèbe volt rejtve. Biztos Selena vèszhelyzet itala. Majd neki kezdtem, az alkohol fogyasztásába. Marta a torkom, de nem èrdekelt. Megakarok szabadulni a fájdalomtól, egy kis időre. Mire èszhez kaptam , azt vettem èszre hogy az egèsz üveg elfogyott. Ügyes vagy Emily. Erre lepacsiztam saját magammal. Kezdtem már èrezni az alkohol hatását, kezdtem picit rosszul èrezni magam, így felmentem a mosdóba , olyan gyorsan amennyire csak tudtam, ilyen állapotban, majd a wc-be hánytam. Olyan fèl órás hányás után , úgy döntöttem, elmegyek aludni. Egy világ dőlt bennem ma össze, amiben Justin már nem szerepel...hiányzik...Justin.